A számos gyártó közül most csak kettőt említenék, a Fimo-t mert ez talán a legismertebb, a másik egy német gyártmány a Viva Pardo Schmuck-Masse, amit magam is használok. Az előzőről sokat nem tudok elmondani, mert még nem dolgoztam vele, akkor tehát néhány szó a Pardo-ról:
Pardo Schmuck-Masse:
Igazi méhviaszt tartalmazó gyurma golyócskákban porcionálva 75 és 34 grammos kiszerelésben kapható, 46 alapszínben, továbbá márványos, csillámporos és neon hatású színváltozatban. (Boltokban nincs mindig minden raktáron, ezért előfordulhat, hogy külföldről kell megrendelni) Sütés hagyományos sütőben 120-130 Celsius fokon 30 percig.
Gyurmaékszerek elkészítésére nagyon sokféle technika létezik, ami közös, hogy az agyagozáshoz hasonlóan, először formázhatóvá kell tenni az agyagot, ahhoz hogy dolgozni tudjunk vele, ez a gyurmánál sincs másképpen, tehát először jó alaposan átgyúrjuk. Amennyiben ezt nem végezzük el tisztességesen, az anyag morzsás, töredezett lesz. Télen ez az egész folyamat legnehezebb része, főként az olyan fázós egyéneknek, mint nekem, akinek még a fűtött szobában is szinte "jégcsapok lógnak az ujja hegyéről". A gyurma, nem pusztán a mechanikai ráhatástól, de a kezünk melegétől válik megfelelő állagúvá. Télen úgy oldom meg a dolgot, hogy néhány másodpercre a fűtőtestre helyezem a darabot. A nyári kánikula idején ennek ellenkezője következik be, a gyurma pillanatok alatt annyira puhává válik, hogy kézbe sem tudom venni anélkül, hogy el ne deformálódjon. Összefoglalva: sem a túl meleg sem a túl hideg nem tesz jót neki. Tárolása legideálisabb szobahőmérsékleten és a legfontosabb, hogy levegő ne érje, mert kiszárad. A Pardo gyurmáknak visszazárható a csomagolások, így ezekeben szoktam tartani a készleteimet. Amennyiben a kész darabokat nem tudjuk még aznap kisütni, ezeket is hasonló módon tároljuk.
A sütése közönséges házi sütőben történik sütőpapírral kibélelt tepsin ált. 120 Celsius fokon, 30 percig (ezek a paraméterek a gyártmánytól és az ékszer vastagságától függően eltérőek lehetnek, ezért mindig olvassuk el a termékleírást, mielőtt hozzálátunk a munkához. Soha ne süssük a megadottnál magasabb hőfokon!)
A gyurma nem ennivaló, tehát kisgyermekek közelében ne hagyjuk ott, és gyurmázás után mindig alaposan mossunk kezet. Néha még a körömkefe is jó szolgálatot tesz, ugyanis a szín elképesztő módon beveszi magát a kezünkbe.
Sütés közben, soha nem tartózkodom a konyhában, mert ahogyan a süti teleillatozza lakást, úgy a gyurma kevésbé kelleme szagokat áraszt sütés közben. Nem nagyon, de kissé büdös. Utána mindig alaposan kiszellőztetem a sütőt és az egész konyhát, eközben az ékszerek hamar kihűlnek és felszerelhetem a fülbevalókra a kampókat, a medálokra a medálfogót és a láncot - és már kész is.
Csak ritka esetben, szoktam, de van aki gyakorta lakkozza is az ékszereit. Hagyományos színtelen lakk is alkalmazható, de léteznek kimondottan ékszergyurmához való lakkok.
Vannak olyan darabok is, amelyek ragasztást igényelnek, ilyenek például a bedugós fülbevalók és a hűtőmágnesek. Fém szerelékeket és a mágneseket mindig utólag szerelem fel, a mágneseknél ez azért különösen fontos, mert a neodym-ek átlagosan 80 Celsius fölött elvesztik a mágnesességüket. Eleinte fém ragasztóval próbálkoztam, de előbb-utóbb megadta magát, tehát megbukott a vizsgán. Végül az UHU Creativ 2 komponensű ragasztója lett a befutó nálam. A csomagolás hátoldalán épp most olvastam, hogy Fimo tárgyakhoz is ajánlják, tehát garantáltan jó az ékszergyurmákhoz.
A ragasztást nem pusztán a ragasztó minősége határozza meg, hanem a felület is, domború felületre ragasztott kütyü a legkiválóbb ragasztóval sem marad ott sokáig. Sima tiszta felületre ragasszunk, továbbá, nem árt, ha a formában még sütés előtt kialakítjuk a a később felragasztani kívánt fém helyét.
Akár készen is lehetnénk, nálam azonban a munka itt még nem áll meg, jöhet a tárgyfotózás, fotók feldolgozása és a termékfeltöltés a Meskán. Ezekkel a tevékenységgel órák mennek el, gyakran legalább annyit, amennyit az egyes darabok elkészítésével töltöttem. Kulcsfontosságúnak tartam, hogy az ékszereimről jó fénykép készüljön, egyrészt mert a honlapom színvonalát is emeli, másrészt a vevő számára is szeretném reprezentatív módon bemutatni a kész darabokat. A jó fotó igényességet tükröz.
Munkafelület:
Leggyakrabban rajztáblán szoktam dolgozni, ha nem szeretnénk hogy a gyurma nyomot hagyjon rajta érdemes egy nagy fehér papírt ragasztani a fatáblára, amikor már nagyon foltos lecseréljük egy tisztára. Dolgozhatunk üveg illetve kerámia felületre is. Legfontosabb, hogy a munkafelület felszíne legyen sík és tiszta.
A gyurmába a legkisebb kosz is beleragad és nagyon kellemetlen, amikor munkánkban utólag fedezünk fel más színű gyurmamorzsát, hajszálat, egyebet.
Tipp.: Ha pl.: kála virágos fülbevalót készítünk, legelőször a fehér szirmokkal kezdjünk, mert akkor a munkafelületünk még teljesen tiszta és nem lesz piszkos a fehér gyurmánk!
Eszközök:
Gyakorlatilag bármi, amivel a gyurmát formázni lehet. Én leggyakrabban csupán ezt a néhány eszközt használom:
Természetesen beszerezhetünk speciális eszközkészletet a gyurma gyártójától, de ha elég figyelmesen kutakodunk a konyhában, rájövünk, hogy sok olyan eszköz van, ami gyurmázáshoz is jó s garantáltan olcsóbban megússzuk a dolgot. (A gyurmázáshoz használt eszközöket, csak erre a célra használjuk a továbbiakban, ételhez ne!) Csak néhány példa: pogácsaszaggató, aprósüteményhez való szaggatók, kézi nyújtó guriga, derelyevágó stb. Ha nincsenek ilyenek otthon, akkor sem kell konyhai szaküzletbe mennünk, jó eséllyel a sarki játékboltban is sok hasznos eszközre lelhetünk
(A profi gyurmások tésztaformázó gépet is szoktak használni, egy ilyennek a beszerzése azonban kicsit drága mulatság.)
Remélem sikerült kedvet csinálnom nektek az ékszergyurmázáshoz!
Kérdéseiteket, véleményeteket szívesen várom!
Üdvözlettel: CaJewel

- kés - ami más elég életlen ahhoz, hogy magamat vágjam meg vele, de gyurmát el tudom vágni vele, illetve a levélminták erezetét, virágszirmokat, felölet struktúráját (pl. szőrzet) ezzel alakítom ki. A hegyével a legapróbb gyurmamorzsákat is a helyére tudom igazítani. A kés helyett vágásra borotvapengét is használhatunk.
- kihegyezett hurkapálca, fogpiszkáló - a medálfogó helyét szoktam kialakítani a segítségükkel
- 3 különböző fogó - szerelékek illesztéséhez, drót lecsippentéséhez